Újabb rab szökött meg, elképesztő okokról mesél a szakember

Szerző: Pintér Adrienn, Fotó: Tuba Zoltán / Origo

Link: http://www.origo.hu/itthon/20170712-ujabb-rab-szokott-meg-elkepeszto-okokrol-mesel-a-szakember.html

Dátum: 2017.07.12.
Néhány óra alatt elfogták azt a szombathelyi rabot, aki reggel szökött meg. Munka közben tűnt el, ahogy másik két rab is az elmúlt néhány hónapban. A büntetés-végrehajtás vezetése azt mondja, egyre többen dolgoznak külső helyszínen - ahogy a ma megszökött rab is - ahol nehezebb őket őrizni. Az általunk megkérdezett szakember szerint a szökések mögött sokszor elképesztő okok állnak.
 
Rövid időn belül a szombathelyi a harmadik rab, aki megszökött. Még februárban egy férfi az állampusztai börtönjuhászatban dolgozott, amikor úgy döntött, hogy hazamegy. Gyalog, Solt irányába indult.
 
Amikor az őrök észrevették, hogy eltűnt, körözést adtak ki. Még aznap meg is találták Újsolt mellett, a nádasban. Őt azóta már el is ítélték, egy év két hónapot kapott szökésért, amit persze a korábbi büntetésén felül kell letöltenie.
 
Két napja pedig ugyanennek a börtönnek a sertéstelepéről, szintén munka közben szökött meg egy fiatal fiú. Őt lopás miatt ítélték el. Ellene is eljárás indult szökés miatt, amiért szinte egészen biztosan többet kap, mint két hónap. 
 
Megkeresésünkre a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán elmondták, hogy az elmúlt időszak szökései azzal állhatnak összefüggésben, hogy egyre több rab dolgozik külső helyszínen, a büntetés-végrehajtási szervezet közel 1500 rabot foglalkoztat napi szinten külső vállalkozóknál, akiknek őrzése, ellenőrzése komoly feladat. A mai szombathelyi szökés is egy ilyen külső munkahelyről történt. 
 
Külső munkát egyébként kizárólag olyan rabok végezhetnek, akik kisebb bűncselekmény miatt vannak börtönben. 
 
De, ahogy fogalmaznak, több helyen dolgoznak a börtön területén, például saját pékségben, sertés- és baromfitelepeken, mezőgazdasági üzemekben.  Ezzel termelik meg a rabok az étkezésükhöz szükséges élelmiszereket. Ezekről a helyekről nyilván sokkal nehezebb megszökni.
 
„Egész különböző motivációkat lehet felfedezni, hogy ki miért akarhat megszökni. Van, aki a családi életét akarja rendbe hozni, van, akinek elege lett az egészből" – ezt már az általunk megkérdezett kriminálpszichológus mondja. Végh József szerint ezért sokszor bevállalják a rabok, hogy egy újabb ítélettel meghosszabbítsák a büntetésüket. 
 
Szerinte most is valami ilyesmi lehet a háttérben, különben nem vállalkoznának ilyen mutatványra az elítéltek.
 
Ahogy fogalmaz, volt olyan szökés, amin ő maga is csodálkozott. Egy középhosszú ítélete utolsó 40 napjában szökött meg egy rab. Az elítélt után beszélgettem vele, és elmondta, hogy "az a helyzet, hogy félt a szabadulástól". Ugyanis megszokta a börtönviszonyokat, mindene megvolt bent, el volt látva, és nem akart szabadulni, ezért megszökött, elkapták, meghosszabbították az ítéletét. Így viszont fel tud most készülni a szabadulásra.
 
A szakember olyan esettel is találkozott, amikor egy elítélt nő lovas kocsival két település között a mosott ruhát, élelmet szállította. A nő szabadulásakor kérte, hogy tartsák meg neki a helyét, mert egy hét múlva újra vissza fog térni. Egy hét múlva kapott 3-4 hónapot, és újra megkapta a munkát. 
 
„Nekünk lehet, hogy ezek rossz körülmények, de nekik nem azok. Akik létbizonytalanságban élnek, télen fáznak, nem volt ennivalójuk, azoknak bizonyos értelemben komfortosabb a börtön.  Akik jól viselkednek benn, azok olyan munkát kapnak, ami jövedelmez is számukra, és megtiszteltetésnek számít" – mondja.
 
Végh azt is mondja, a rabok támogatást kapnak a börtönben, hogy szabadulásukkor újra be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Ha megvan a kellő motivációjuk, akkor ez sikerül is a legtöbbjüknek. Ilyenkor azt érezhetik, hogy mindenki őket figyeli, mindenki tudja a környezetükben, hogy mit tettek, és hol voltak az elmúlt időszakban.
 
A szökés után a szombathelyi rab ellen is eljárás indult.

Címke:   szökés rendkívüli esemény motiváció vélemény