Törvény Romániában a büntetések zsúfoltság miatti lerövidítéséről

Szerző: MTI / ÖBE

Dátum: 2017.03.13.
A túlzsúfolt börtönökben raboskodó romániai elítéltek büntetésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetet hétfőn a bukaresti szenátus.
 
Minden elítéltnek, akit olyan közös cellában tartanak fogva, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra, harminc naponként három nappal rövidülne a büntetése, amennyiben a tervezetet ugyanebben a formában erősíti majd meg a képviselőház is.
 
A könnyítés nem vonatkozik azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg az embertelen fogvatartási körülményekért az Emberi Jogok Emberi Bírósága (EJEB). A szenátus elvetette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) módosító indítványát, amely különbséget tett volna az erőszakos és erőszak nélkül elkövetett bűncselekményekért elítéltek között.
 
A Dacian Ciolos vezette szakértői kormány által tavaly kidolgozott tervezetet kisebb módosításokkal, csaknem egyhangúlag (egyetlen ellenszavazattal) fogadta el a kétkamarás román parlament felsőháza.
 
Az EJEB egy modellként szolgáló, úgynevezett pilótaítéletet hozott 2012-ben Románia ellen, ami azt jelenti, hogy a többi háromezer hasonló ügyben automatikusan a román állam ellen fog dönteni, ha Bukarest záros határidőn belül nem javít a börtöneiben uralkodó siralmas állapotokon.     
 
A januárban hivatalba lépett Grindeanu-kormány a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva dolgozta ki azt a közkegyelmi tervezetet, amely kiváltotta az első nagyszabású kormányellenes tüntetéseket, az ellenzék ugyanis azzal vádolta a szociálliberális kormánytöbbséget, hogy ezzel az ürüggyel valójában a bebörtönzött korrupt politikusokat próbálja idő előtt kiszabadítani.

Címke:   zsúfoltság törvény büntetési idő Románia